Legalább annyira értelmetlennek tartom a kultúrák keveredésének csodálatosságáról való áradozást, mint azokat a beszámolókat, amik arról szólnak, hogy mennyire rosszak a kiszámítható filmek. Értelmetlen, de sok értelmetlen, mégis szórakoztató dolgot csinálunk csak úgy. Befoghatnék ebbe a szekérbe még egy lovat, ha a botcsinálta nyelvészkedést is ide venném és elkezdenék a „szórakoztató” szó csodálatosságáról írni, ügyetlenül boncolgatni, de nem fogom, sőt a kultúrák keveredését is visszavezetem a pajtába, ugyanis tegnap moziban jártunk:

Capitão América

A nyagypapája háborús hős volt, ezért ő is az akar lenni, de igen gyenge biológiai felépítése miatt nem akarják bevenni azok közé, akik a hazájuk érdekeiért gyilkolnak. Ő is gyilkolni szeretne a hazája és a nagyapja miatt.- hisszük, de később kiderül, hogy ő nem akar bántani senkit (mégis jó pár ember életét a későbbiekben kioltja).

Mindez akkoriban játszódik, amikor nácikat mentek gyilkolni az amerikai emberek a hazájuk érdekeiért. Aztán egy furmányos- történetesen német származású, idősebb, befolyásos orvoszseni mégis elintézi neki, hogy bevegyék azok közé az amerikaiak közé, akik a hazájuk érdekeiért legálisan meggyilkolhatják a német embereket. Persze ezt az időskés orvoszseni azért teszi, mert terve van a férfival.

Egy koporsó szerű hűtőszekrénybe fekteti, testébe kék folyadékot fecskendez. A folyamat majdnem leáll, hiszen rengeteg energiába kerül és fájdalmas is, de megéri a vesződést. A korábban vézna járókelő nagyon izmossá válik a folyamattól (a női nézőknek elég volna azt a néhány képkockát lúpoltatni, amikor kiszáll a hűtőszekrényből). Eztán egy ideig promóciós célokra használják a hirtelen jött népszerűsége miatt, majd úgy dönt, hogy ő is részese lesz a vérontásnak, kiszabadítja a fogságba esett barátait, az útjába kerülőknek pedig egész egyszerűen -és immáron teljesen jogosan- elveszi az életét. A végén az ő segítségével győz a nemzet, szerelem is van, beteljesületlen, hiszen miközben egy zuhanó gépet kormányoz az Északi-sark felé, hogy ne Nova York-ra essen egy randit beszél meg vele, amire tudja, hogy nem tud majd elmenni (Itt tényleg volt pár pillanat, amit azoknak nyugodtan ki lehet hagyni, akiknek van némi klausztrofób félelmük a repüléstől és a barátnőjüket/barátjukat több mint két hónapja nem látták.)

A lényeg most jön, hiszen az egész úgy kezdődik, hogy napjainkban találják meg azt a bizonyos repülőt, amivel hetven éve zuhant le és természetesen eszméletlenné vált és a kék folyadék miatt, ami még mindig a vérében kering, elpusztíthatatlan. A végén mást sem szeretett volna a Capitão csak elmenni arra a randevúra, amire már nem lehet, hiszen a nagyváros utcaképe merőben megváltozott és a szeretett nő is valószínűleg már csak por és hamu.

Aki először írja meg, hogy ki és hogyan mérte meg először a Föld-Hold távolságot (és a levelezési címét is odabiggyeszti), annak küldök egy képeslapot.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.