Egy kis magyarázkodás; A következő magyar önkéntes már rágja a fülemet, hogy írjak neki arról, hogy milyen is lesz itt, vagy hogy hogyan készüljön. Tehát:

Mivel nagyon sok mindenről tudnék írni, csak darabokban és keveset.

A legfontosabb a nyelv. El kell kezdeni portugálul tanulni ahogy csak teheted, mert ez a kulcsa annak, hogy milyen minőségben élheted meg az itt eltöltött időt. Nekem szerencsém volt, van. Hatalmas szerencsém, mivel egy spanyol és egy német lánnyal vagyok és az elejétől fogva az volt a megállapodás, hogy ahogy csak lehet portugálul fogunk egymással (is) beszélni, hogy gyakoroljunk. Lehet azt mondani, hogy "tanulósak" vagyunk, heti kétszer-háromszor van nyelvóra Verával (már jeleztem neki, hogy jössz, erre Ő azt mondta, hogy akkor lassan jobb lesz, ha elkezd ő is magyarul tanulni), alkalmanként másfél óra és Vera imád tanítani, de csak akkor, ha motivált, őt pedig az motiválja, ha a tanulók motiváltak, mi pedig motiváltak vagyunk. Az első egy-két alkalommal még angolul mondogatta a dolgokat, de azóta csak portugálul és csak portugálul. Nem könnyű, de megéri. 

A kiejtéssel nem lesz bajod, mivel a diftongusokat, a nazálisokat és az uvuláris tremulánst leszámítva hasonló a hangkészlete, mint a mi nyelvünknek (egy kicsit zártabban beszélnek és gyorsan, ami az értést viszont elképesztően megnehezíti). És ha bírod a "seggelést", akkor a nyelvtannal sem lesz gond, mivel a főneveket pikk-pakk tanulja az ember a ragozott igealakokat meg egyszerűen be kell nyalni. 

Nekem a legtöbb nehézséget az olyan egyszerű formulák felismerése, megértése, begyakorlása és adekvát alkalmazása okozta, mint a "Figyelj csak!", "Érted?", "Ilyet nem szabad csinálni!", "Nem mondod!?" és társaik. Többször gondoltam rá, hogy csinálok ebből egy gyűjteményt, de már nagyon sokszor gondoltam nagyon sok mindenre amit meg kellene csinálni, de a világon annyi idő nincsen.

Az elején nekem sokat segített a Pimsleur kontinentális portugál nyelvleckéje, bár egy kicsit régi stílusú, az idősebbek örülnek ennek a hanghordozásnak és általában az udvariasságnak, amivel mi magyarok alapvetően viseltetünk mások felé. Igen. Ugyanis a helyi gyerekek nagy része tiszteletlen, fegyelmezetlen, de nem bántó, sértő módon, hanem inkább olyan elkényeztetett féle képpen. Hogy mást ne mondjak még a felnőttek körében sem ritka, (a gyerekeknél meg körülbelül tízből kilenc) az aki nyitott szájjal eszik, de ez senkit sem zavar. Ez azért egy magyar ebédlőben igen nagy illetlenségnek számít, bár ki tudja, lehet hogy ez is csak az elfogadás és az egyenlőség jegyei (vagy mellékhatásai), amiben érzésem szerint élen járnak.

A mai parainesis ezzel zárul. Hiányzik a magyar nyelv, nagyon hiányzik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.