Tegnap volt Nagyboldogasszony napja, vagy más néven Mária mennybemenetele. Ami egy református gyereknek nem tartozik a legnagyobb ünnepek közé, de Portugáliában nem nagyon ismerik a reformáció fogalmát, ezért érdemes egy kicsit alkalmazkodni, elindultam hát csodát látni. Fátima 85,3 km-re van Coimbrától és lehetett rá számítani, hogy ott sokan lesznek, ahol pedig sok ember van, az jó, idén úgy is kimaradt a Sziget fíling hahó. A boltban meg már tudok egyedül fizetni és meg is tudom köszönni, úgyhogy a buszt választottam. A pénztáros hölgy ideges volt, gyorsan beszélt, semmit nem értettem, csak azt, hogy ez volt az utolsó helyjegy.

Ez után jött a kávévevős jelenet. Kértem egy kávét és egy pohár vizet. A kávé jött, a víz nem. Ekkor a mellettem álló nagyobb szájú, gyorsabb beszédű hölgy, aki előzőleg elém pofátlankodott kezdett el reklamálni helyettem, majd hosszasan monologizált nekem, én pedig bőszen bólogattam, majd megköszönte a beszélgetést, mosolygott és elviharzott.

A buszállomáson ecet-, a buszon pedig egérillat, vagy inkább régen tisztíttatott, ázott zakóillat uralkodott. (Egy remek nap után még a bűz is illatozik emlékeimben.)

Erről jut eszembe; hogyan viselkednek a coimbrai tömegközlekedők a buszokon (most nem a távolságiról beszélek)? Hát úgy, mint én. Mindig abban a pillanatban állnak fel az ülésről, amikor megállt a busz. De akkor aztán lendületesen. Nincsen már percekkel korábban a cekkerrel az ajtónál állás, idegesen pillantgatás, amit az Ikarusokon megszoktam és meg szoktam mosolyogni, bár most is mosolygok, de azon, hogy otthon ez nem szokás. Leszállásjelző, buszmegállóra húzott kormány, megakadó gépjármű és repülő fekete ruhás, botos-kendős néni.

Gondoltam hogy sokan lesznek, de még annál is többen voltak. Az autók lépésben haladtak egymás hátában, rendőrök, akik szimulálták a forgalom irányítását és sok-sok ember, akik nagyjából egy irányba tartottak. Zászlókkal, zenével, vagy csak úgy. A "fő helyszínen" még több ember. A nagyszínpad a bazilika. Kék az ég, az árnyék minimálba' nyomja és a hatalmas tér behangosítva, énekel a kórus, szól az orgona, kezdődik valami, jókor érkeztem.

Sokan térden csúszva róják le kegyeletüket.

Nehéz felismerni, hogy mi folyik ott, amikor először tapasztalja meg az ember azt, hogy az a sok ember ott van és egyszerre koncentrál a lehető legkiválóbb gondolataira, érzéseire, fájdalmaira, bánatára, bűneire, mindenre amitől szeretne megszabadulni és mindenre, amire vágyik (de valahogy ha imádkozom mindig ott kötök ki, hogy "és szeretném, ha a család egészséges lenne és kevesebbet szenvedne, mint a fiad”. Szóval amikor ezt megtapasztalja az ember, akkor nem ocsúdik és kész, hanem folyamatosan és többször jön rá és esik le és megy át és áramlik szét és borsózik a bőre és folyamatosan sírhatnéka van. Olyan lehet ez, mint amikor az újszülötteket szépen befektetik egymás mellé, mint a szardíniát és ha az egyik elkezd sírni, akkor hamarosan az összes többi is ordít.

Találtam egy szórólapot, ami ingyenes zarándokprogramot kínált. Magányosan még jobb.-írja. Ez pont nekem való. Leültem egy kis olajligetbe (mint később láttam az egyetlen tölgyfa alá) ettem a reggel hazulról csomagolt és a leve a táskámba folyt currys csirkéből kézzel (mert villára nem volt eszem) és elolvastam a pilgrim menetrendet. Végig a stációk útján a Szent István kápolnáig. Hogy MI? Igen. Mind a tizenöt grandiózus stációt és végén egy szép kis (inkább protestáns hatású) kápolnát az amerikai magyarok építtették. Nem hittem el. Mindegyik stációnál (ami maga is egy kis kápolnára hasonlít tetején a kettős kereszttel) ott van a márványtábla az építtető nevével. Kovács Istvánné, Palm Beach, etc.

Erefelé nem olyan drága ám a márvány, mint nálunk.

Ekkorra már sokadszorra rázott ki a hideg. Bár volt, hogy nem a katarzis élménytől, hanem a rengeteg turistától, akik a kegyhelyekkel pózolnak, gyerekek jégkrémekkel rohangálnak, apa öngyújtót kér anyától, mert az ő tüze a kocsiban maradt, anya pedig fennhangon kérdezi az ott meditálni próbálóktól, hogy itt jelent-e meg először a pásztorgyerekeknek az angyal és hogy innen hogyan kell tovább menni, vagy ugyanezen az úton visszafelé, mert néhol olyan megtévesztőek ezek a táblák és elképesztő ez a hőség, de még mindig jobb, mintha esne az eső.

"Ezen a helyen került lefényképezésre a három kis pásztor 1917-ben."Adja magát...

A kápolna tetején hármas kereszt, pózoló családdal. Szépen félrehúzódtam, amíg elintézik ízléstelen cselekedetüket és épp a tájba és bűneimbe merültem, amikor megkocogtatta az apa a vállam, hogy csináljak már egy fotót róluk léci. Ezen úgy elkezdtem nevetni, hogy kénytelen voltam megérteni, hogy csak azt utálom bennük, amit magamban is el kell fogadnom. Ugyanis ha nem tudják megragadni a dolog lényegét annak mélységében, akkor miért is ne ragadhatnák meg annak a felszínén. Nem születik mindenki haladó kategóriás hívőnek. Azt gyakorolni kell, ami nem olyan egyszerű dolog, hiszen tenni kell érte. Tehát így is lehetne nézni:

-Áh itt ez a fiatalember, egyedül van, látszólag becsülendően mély gondolatokkal, elhivatottan, hatalmas megtiszteltetés volna, ha készítene rólunk egy fotót itt a Magyarország feltámadásáért emelt stációk csúcspontjának, a Szent István kápolnának a tetején ezekkel a remek keresztekkel.

-Nem is tudjátok testvéreim, hogy mennyire szívesen, hiszen még én sem tudom, mert majd csak akkor fogok rájönni, hogy ez igazából nekem volt egy giga nagy megtiszteltetés, amikor ezt a veletek való fiktív beszélgetést írom.

Nagyon sok furcsa dolgot láttam. Apróságokat, amiket el is lehet felejteni, de azt az érzést nem, hogy végig azt hittem, hogy semmit sem csinálok, de mikor újra Coimbrában voltam -egy luxemburgi család jóindulatú fuvarjának köszönhetően- nyilvánvaló volt számomra, hogy nagyon is sok mindent csináltam és jól végeztem a dolgomat.

Ha teheti, menjen el Ön is!

A múlt heti kérdésre még mindig nem érkezett helyes megfejtés, (pedig nagyon szeretnék valakinek képeslapot küldeni, bár már utánanéztem magam) ezért egy újat nyitok, hátha ez motiválóbb lesz:

 Melyik országot kérte a Szűzanya, hogy ajánlják fel neki?

(Annyit segítek, hogy amikor megjelent a Szűzanya a pásztorgyerekeknek, akkor volt ilyen kérése.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.