You might have some difficulties with translating the title wich is the same as Salinger's "Catcher in the Rye" but don't worry.

Visszafelé az időben. A jövő héten augusztus és a központ bezár, vagy legalábbis takaréklángon üzemel mindenféle értelemben. Tegnap például nehézségeink akadtak a segítésben, ugyanis se gyerek, se semmi. A dolgozók takarítanak szépen, az asztalok elhúzva, linóleumpolírozó gépek búgása és jókedvű munka hangja visszhangzik az üres folyosókon. Így esett, hogy tegnap a művészetterápiás csoportnak segítettünk (akik egyértelműen a leglazábbak az egész intézményben) ceruzát hegyezni. Az elején még olyan volt, mint egy vicc, de kb. a századik cerkát követően kezded érezni, hogy ez nem vicc, motoros ceruzahegyező nélkül pedig pláne nem az.

Közben azon gondolkodtam, hogy kurzust is lehetne indítani belőle, tematikával, mindennel "Bevezetés a grafit- és színes ceruzák hegyesítésének elméletébe" címmel.

1. A rajz, az írás és az íróeszközök története
2. Eszköztipológia, elnevezések
3. A ceruza anatómiája
4. A ceruzabelek összetétele
5. A hegyezők anatómiája
6. Hegyezéselméletek
7. Az európai és az ázsiai hegyezés összehasonlítása
8. Hegyezés a XXI. században

És így tovább..

Az előbbi sorok bizonyítják, hogy az elmúlt hét Lisszabonban fárasztó volt. Klasszikusnak mondható csapatépítő tréning azon önkénteseknek, akik kevesebb, mint három hónapja végzik itt a dolgukat (szó szerint). 22-en voltunk fentről, középről és az ország alsó részéről is Európa mindenféle országából, plusz egy grúz srác, akit hivatalosan még nem, de valószínűleg hamarosan dzsordzsiainak fogunk mondani, mert nem szeretik az orosz elnevezést. 

Egy hét alatt volt minden, csak "szabad idő" nem, mivel nap közben az ismerkedős-összehasonlítós-bemutatós-csapatkovácsolós gyakorlatok voltak terítéken, vagy épp a spanyolok által dzsinkánának, általunk akadályversenynek nevezett játék, ami Lisszabont ismertette meg velünk, három versengő csapatra osztva. Kapcsolatba kellett lépni a helyiekkel, ebédelni kellett egy tipikus kis vendéglőben (ahol aztán vissza kellett küldeni a számlát, hogy számolják át újra, tehát nem csak nálunk megy a lehúzás, hanem mindenhol, ahol sok a turista, de ezt nem felmentésként írom), oszlopokat kellett számolni, portugál közmondásokat gyűjteni, történelmi események után kutatni, végül dalt írni Lisszabonról. Ilyenek.

A hasonló helyzetben lévő önkéntesekkel barátkozni könnyű, a portugálokkal igen nehéz. Kedvesek, segítőkészek, szerények, de egy-egy barátságért igen meg kell küzdeni. Dolgozunk az ügyön, ugyanis nyelvi közeg nélkül igen nehéz nyelvet tanulni, főleg egy ilyen nehéz nyelvet, mint a portugál. Nehéz nekünk magyar ajkúaknak. Mi másképp gondolkodunk. 

Lisszabon egy különleges város. Elkelne még néhány hónap, hogy az ember egy kicsit jobban belemásszon.

Vissza az időben. Nehézkes úgy, hogy csak két hónap után kezdtük el tanulni a múlt időt, amiből kettő van használatban. Ragozás, ragozás, ragozás.

Tegnap fény derült a sárga leves titkára. Egyes levesekben a tök dominanciája okozza a jellegzetes színt és állagot, míg másokban a sárgarépa. Pürésítve. Egész Portugáliában.

Egy ember bemegy egy portugál étterembe, megjelenik a pincér. - Jó napot uram. Kér levest? - Levest? Igen. Mi közül lehet választani? - Mi közül, mi közül? Hát igen, vagy nem.

Bumm. Meg tudja valaki mondani, hogy háttal miért nem kezdünk mondatot?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.